A kommunista állam funkcionáriusainak az ún. poznańi események

kapcsán tanúsított bűntetteinek

megállapításai és a vizsgálat állapota

(S 23/00/Zk)

 

Az 1956. 06. 28-án és 29-én Poznańban lezajlott (a szakirodalomban poznańi események, poznańi megmozdulások, 1956-os Poznańi Június vagy Poznańi Felkelés meghatározással emlegetett) események ügyében a nyomozást az egykori, a Lengyel Nemzet Ellen Elkövetett Bűnöket Vizsgáló Bizottság Poznańi Területi Bizottsága kezdte meg 1991. 09. 06-án.

Az eljárást a Lengyel Nemzet Ellen Elkövetett Bűnöket Vizsgáló Bizottság megszüntetése miatt 1999. 01. 28-án felfüggesztették.

Miután megalakult a Lengyel Nemzet Ellen Elkövetett Bűnöket Üldöző Bizottság Poznańi Részlege, az eljárást 2000. 11. 22-én újra megindították, ami S 23/00/Zk. számon azóta is folyik.

A nyomozás tárgya jelenleg a kommunista állam funkcionáriusai által elkövetett bűntettek felderítése. Azon bűnöké, melyek számos személy életét követelték, testi sérüléseket okoztak, melyek következményeként jogtalanul fosztottak meg embereket a szabadságuktól, a fogvatartottakat fizikai erőszaknak tették ki, és amelyek az 1956. június 28–29-i poznańi eseményekkel kapcsolatosan zajlottak le.

Bár maguk a társadalmi ellenállás tárgyát képező események „mindössze” két napig tartottak, ne feledjük, hogy több tízezer ember vett bennük részt, akiknek sorsa egymást keresztezte.

Még az összegyűjtött anyagból leszűrhető nagyon óvatos következtetések is annak megállapítását követelik, hogy a büntetőtörvénykönyv által értelmezett sértettek (meggyilkoltak, sebesültek, fogvatartottak és letartóztatottak, megvert személyek, valamint azok, akikkel szemben a fogva tartás és kihallgatás alatt alkalmaztak fizikai kényszert) száma legalább 1319. Közéjük értendő 50 meggyilkolt és valószínűleg legalább 523 megsebesült polgári személy (az összesen legalább 573 sebesült közt található 15 állambiztonsági funkcionárius, 7 rendőr és 28 katona), valamint minimum 746 fogva tartott és letartóztatott. A levéltári anyagok elemzése alapján elfogadott eme számadatokat, különösen ami a fogvatartottakat, letartóztatottakat és sebesülteket illeti, a nyomozás során még hitelesíteni kell. Szükségesnek véljük megjegyezni, hogy a fogvatartottak, letartóztatottak és kihallgatottak bűnözőkként való kezelése még jóval 1956. 06. 28. után is jellemző volt.

Már a fentiek is rámutatnak a jelenlegi, példa nélkülinek nevezhető vizsgálat volumenére.

Magától értetődik, hogy a Nemzeti Emlékezet Intézetéről és a Lengyel Nemzet Ellen Elkövetett Bűnöket Üldöző Bizottságról szóló, 1998. 12. 18-án kelt törvény 45. cikkhely 3. bekezdés tartalmának (Lengyel Közlöny 2007/63, 424. tétel és későbbi módosításai) értelmében szükséges a sértettek személyének megállapítása és meghallgatása (elhalálozásuk esetén a Btk. 52. törvénycikk 1. § értelmében legalább egy, jogutódnak számító személy meghallgatása), és tájékoztatása az őket megillető jogokról.

Az említett törvény 45. cikkhely 3. bekezdése az ügy körülményeinek széleskörű kivizsgálása céljait is meghatározza. A vizsgálat nem folyhat le (a megfelelő tájékoztatás után) a „barikád másik oldalán álló” személyek, azaz az állambiztonsági szolgálat és a rendőrség funkcionáriusainak, valamint a katonák, stb. meghallgatása nélkül. A fentiek rendszeresen megvalósulnak.

Bár formai szempontból a nyomozás már hosszú ideje tart, meg kell jegyezni, hogy a jelenleg már meghallgatott 1000 tanú közül 1991 és 1999 között csak 68-at hallgattak ki, az összes többit viszont 2001–2010 között. Más kérdés, hogy az egykori testület, a Lengyel Nemzet Ellen Elkövetett Bűnöket Vizsgáló Bizottság Poznańi Területi Bizottsága az eljárás során főként az események résztvevői számára kiadandó igazolások időt rabló kiállításával foglalkozott. Míg a felfüggesztés után újraindított nyomozás kezdetén a fő nyomozati akták 4 kötet számláltak, jelenleg 100 kötet áll rendelkezésre, aminek szerves részét képezi 45 melléklet, melyek közt egyaránt találunk hagyományos levéltári dokumentumokat, valamint VHS, CD, illetve DVD adathordozókon rögzített iratokat és filmeket is.

A meghallgatásokon túl igen aprólékos folyamat az archív anyagok elemzése, feldolgozása, illetve felhasználása. Azon anyagoké, amelyek különböző helyeken találhatóak, így azok megkeresése gyakran hosszantartó kutatást követel (a funkcionáriusok személyi aktái, a nyomozást előkészítő anyagok feldolgozása, stb.)

A nyomozás fővonalát illetően, amely az események halálos áldozatait helyezi előtérbe, megállapításra került, hogy a dolgok mai állása szerint az eseményekben vagy az azokban elszenvedett sérülések következtében 58 személy vesztette életét. Köztük 50 polgári személy, 4 katona (a Belbiztonsági Hadtest egy katonája, egy zászlós a Páncélos és Gépesített Csapatok Tiszti Iskolájából, egy sorkatonai szolgálatot teljesítő valamint egy hivatásos katona), 1 rendőr, és 3 állambiztonsági funkcionárius. Ez a szám egy sor peranyag átvizsgálása, a különböző forrásokban a halálos áldozatokról szóló információk ellenőrzése után került megállapításra.

Meg kell jegyezni, hogy 2006 második felében több exhumálásra, illetve feltérképező kutatásra került sor. Többek közt Piła mellett, Leszkówban (az 1945-ös szovjet és lengyel katonai temetőben), valamit a Biedrusk környéki erdőben. A vizsgálatok nem támasztották alá a – többek közt a tanúvallomásokból következő – feltételezést, miszerint ezeken a helyeken az események eddig nem ismert áldozatai nyugszanak, főként azok a katonák, akik megtagadták, hogy a tüntetőkre lőjenek.

Megvizsgálták a halálos áldozatokról szóló publikációkat, amelyek igen különbözően adják meg az áldozatok számát. A megfelelő dokumentációk összegyűjtésével, illetve az elhunytak családtagjainak, ismerőseinek kihallgatása során megállapításra került, hogy az áldozatok listáján olykor természetes halállal elhunyt személyek is szerepeltek, mint pl. Stanisław Bańka, aki 1956. 07. 30-án halt meg krónikus vese-elégtelenségben. Szintén folyamatosan ellenőrizték a nyomozás során a családtagoktól (vagy más forrásból) származó információkat, amelyek olyan, állítólag az eseményekben (vagy azokkal összefüggésbe hozhatóan) meghalt személyekre vonatkoznak, akik hivatalosan nem szerepelnek a meggyilkoltak listáján. Egyik eset sem bizonyult igaznak. Általában elhunyt katonák voltak az érintettek, akik közül a legtöbben Poznańon kívül, baleset következtében vesztették életüket, és haláluk nem az események miatt következett be. Ahogy fentebb már rámutattunk, az az adat került elfogadásra, hogy az eseményekben vagy az azokban elszenvedett sérülések következtében 58 személy halt meg.

Nem hagyható figyelmen kívül annak ténye, hogy a halálos áldozatok ügyét (különösen, ami a tüntetőket illeti) a korabeli bűnüldöző- valamint per-előkészítő szervek sem az események alatt, sem azok után nem vizsgálták meg kellő gondossággal, és nem állapították meg körültekintően az áldozatok halálának körülményeit, kiváltképp pedig az elkövetők személyét. Nem biztosították a fegyvereket és töltényhüvelyeket, sem a halált hozó és sebesüléseket okozó lövedékeket. Nem végezték el a szükséges ballisztikai vizsgálatokat és az áldozatok testének boncolását. (A kivételt Zygmunt Izdebny, az Állambiztonsági Hivatal tizedesének boncolása jelentette, amit a holttest exhumálása után végeztek el, hogy a vizsgálati eredményeket később az ún. „hármak perében”, azaz a Józef Foltynowicz és társai elleni eljárásban felhasználhassák. Úgyszintén felboncolták Ryszard Ficek holttestét, aki a Páncélos és Gépesített Csapatok Tiszti Iskolájának zászlósa volt.) Így ma már rendkívül nehéz megállapítani az egyes személyek – különösen a civilek – halálának egyéni okát.

Még ha sikerül is kihallgatni a halálos lövés közvetlen szemtanúját (ami nem jellemző ebben az ügyben), ez nem feltétlenül jelenti az elkövető személyének megállapítását. A tüntetők körébe nem tartozó személyek halálának körülményeit 1956-ban sokkal alaposabban kivizsgálták. Így pl. felderítették Bronisław Falasa sorkatona lelövésének körülményeit, akire tévedésből nyitott halálos tüzet a Poznańi Páncélos és Gépesített Csapatok Tiszti Iskolájának egyik zászlósa vagy Zygmunt Izdebny halálát, amivel a fentebb említett „hármak perének” gyanúsítottjait vádolták. Franciszek Krystek rendőr halálának körülményeit is tisztázták, aki az események résztvevőinek üldözése során történt balesetben szerzett sérüléseibe halt bele.

A fenti okok miatt még inkább nyilvánvaló, hogy szinte lehetetlen megnevezni az eseményekben megsebesült 523 polgári személy sérülésének okozóit.

A fentebb ismertetett akadályok ellenére a meggyilkolt és megsebesült személyeket illetően folytatódik a halálos lövés, illetve a sebesülés körülményeinek megállapítása. Ennek során összeállítják és elemzik az eseteket érintő dokumentumokat, amelyeket annak idején felhasználtak a perek folyamán, így pl. az események legalább közvetett tanúinak kihallgatási anyagait.

Különös hangsúlyt kapott a legfiatalabb halálos áldozat, Roman Strzałkowski legalább annyira jelképes, mint amennyire mitikus halálának kivizsgálása.

A körülményeket érintő seregnyi dokumentum elemzése és számos szemtanú meghallgatása rávilágított a 13 esztendős fiú halálának valós körülményeire, ami a nyomozati anyagokból, illetve az 1956-os Poznańi Június történetét feldolgozó irodalomból egyaránt kitűnően legalább tucatnyi változatban ismeretes.

Igen nagy valószínűséggel feltételezhető, hogy Roman Strzałkowskit 1956. 06. 28-án, 12.30 és 15.30 között érte halálos lövés az Állambiztonsági Hivatal garázsának területén, konkrétan a diszpécserközpontnak nevezett épületben, vagy annak közelében. Egyelőre nem lehet azonban megállapítani, hogy szándékos vagy véletlen lövés oltotta ki az életét.

Biztosnak tűnik, hogy e szomorú rejtély megoldása a már nem élő Teresa S. személyéhez kötődik, aki a korszakot ábrázoló szakirodalomban Teofila Kowal néven szerepel. Teresa S. valószínűleg tudta, hogyan halt meg Romek, de bizonyos okok miatt soha nem árulta el az igazságot. Vallomásainak és magyarázatainak szembeállítása gyorsan rávilágított a perben tett beszámolóinak ellentmondásos pontjaira. Az sem kizárt, hogy nem is volt Romek halálának közvetlen tanúja. Jellemző, hogy a nyomozás kezdetén, amikor ő maga letartóztatásban volt, ezt az eseményt nem is említette, de valamilyen okok miatt, amelyekről tovább találgathatunk, az események „szemtanújává vált”, pl. azzal a céllal, hogy a felkelőket vádolhassák meg ennek a mindenkit felháborító, szimbolikus gyilkosságnak az elkövetésével. Ilyen jeleket látunk azon vallomásaiban, melyeket a „kilencek perében” tett, azaz a Zenon Urbanek és társai elleni bírósági eljárásban. Ezek természetesen csak feltevések, amelyeket ellenőrizni kell. Nyilvánvaló, hogy Teresa S. halála nagyban megnehezíti a talány kibogozását, bár annak lehetőségét nem zárja ki teljesen.

Megvizsgálták Roman Strzałkowskinak azt az ingét, amit a halálos lövés elszenvedésekor viselt. A vizsgálatból egyértelműen kiderült, hogy a lövést leadó személy Romeknél lejjebb állt, és az áldozat jobb oldalán tartózkodott (a lövés iránya felől nézve). Ez kétséget kizáróan cáfolja a hivatalos, és a „kilencek perében” forszírozott változatot, miszerint Romek a felkelők golyójától esett el, akik a Biztosítótársaság épületéből lőtték a Kochanowski utca környékét.

Még ha nem is foglalkozunk a városban eldördült első lövések tisztázatlan kérdésével, mindenekelőtt pedig a Kochanowski utcán leadott lövésekkel, amelyek a felkelők által ostromolt Vajdasági Állambiztonsági Hivatal előtt dördültek el, nem feledkezhetünk meg az 1956-os poznańi felkelés sajátos vonásáról; arról, hogy a demonstrálók kezdetben a támadó oldalt képezték. Végül is a város utcáin tűzpárbajra került sor, ami igen gyakran vezet kaotikus lövöldözéshez. Ami szintén jellemző, hogy a kétoldalú fegyveres összecsapás következményeként leggyakrabban olyan személyek estek el vagy sebesültek meg, akik nem vettek részt az 1956-os Poznańi Június fegyveres részében. Éppen ezért a meggyilkoltakat és sebesülteket illetően rendkívül óvatosnak kell lennünk. Azt sem lehet kizárni – amire némely publicista is felhívja a figyelmet –, hogy több polgári személyt más civilek lőttek meg, aminek oka a lövöldözés közbeni általános káosz volt, illetve a fegyver használatának nem kellő ismerete.

Ugyanakkor szintén nehéz szétválasztani az 1956. 06. 28–29-én történt események szakaszait, vagyis azokat a pillanatokat, amikor még békés tüntetésről beszélhetünk, az állami intézmények elleni támadástól, a kétoldalú tűzpárbajtól és a felkelés egyoldalú leverésétől. Mindez azt eredményezi, hogy az 1956-os Poznańi Június eseményeinek egészét nem ítélhetjük meg a klasszikus jogi-büntetőjogi kategória szempontjából. Globális módon sem tekinthetjük úgy, mint kommunista bűntettet, már abból az okból sem, hogy a felkelés kirobbanását a Cegielski Fémművek munkásainak lázadása inspirálta, ami később más üzemekre is átterjedt. Ebben a helyzetben feltétlenül szükséges megvizsgálni a kommunista állam funkcionáriusainak, az egyes személyeknek a tevékenységét, annak különböző szegmenseit, természetesen az 1956-ban, majd később, illetve a jelenleg érvényben lévő jogi szabályozás kontextusában. Semmiképp sem téveszthetjük szem elől, hogy a nyomozás az 1956-os Poznańi Júniusként emlegetett események kivizsgálását célozza, a kommunista bűntettek el nem évülő cselekményeinek prizmáján keresztül. Ehhez kizárólag az egyértelmű bizonyítékok szolgálhatnak alapvető eszközül. A vizsgálat eredményét nem befolyásolhatják a történelmi vagy a társadalmi-politikai igazság szempontjai. Az ellenőrzött tényeket nem helyettesíthetik feltételezések, sejtések, vagy éppen egy bizonyos kérdés ügyében az „általánosan elfogadott nézetek”.

Ahogy a jelenlegi eredmények mutatják, a nyomozást nem elegendő egyedül történelmi dimenzióba helyezni. A nyomozás során Marian S.-szel, a rendőrség volt funkcionáriusával szemben azt a vádat fogalmazták meg, hogy a Poznań–Jeżyce kerületi rendőrkapitányság funkcionáriusaként 1956. június 30. és július 4. közt visszaélt az említett kapitányság operatív osztályán betöltött főelőadói beosztásából eredő hatalommal. Ahhoz, hogy kikényszerítse az ún. poznańi eseményekben való részvétel miatt letartóztatott Marian K.-ból az ellene felhozott bűnösség elismerését és a megfelelő vallomás megtételét, fizikailag és morálisan bántalmazta őt. Azzal fenyegette, hogy pisztollyal agyonlövi, többször fejbe verte, majd később, egyetértésben a többi funkcionáriussal, akiknek a személyét nem sikerült megállapítani, kézzel és gumibottal verte a letartóztatott egész testét, kommunista bűntényt valósítva meg ezzel a fent említett személy sérelmére. A represszióval a testi érinthetetlenség jogának, illetve a letartóztatás idején megillető humánus bánásmód iránti jog megsértését követte el. A fent említett cselekmény a Btk. 286. törvénycikk 1. §-ba, illetve a 246. törvénycikkbe ütközik, s összhangban a Btk. 1932/36. törvénycikkel, illetve a Nemzeti Emlékezet Intézetéről szóló, 1998. december 18-án kelt törvény 2. cikkelyének 1. bekezdésével, a fent említett aktát egyéni eljárásra utalva a Poznań Grunwald–Jeżyce Kerületi Bíróságra küldték.

Az 2009. 04. 21-én megszületett ítélet értelmében Marian S.-t bűnösnek találták az ellene felhozott vádpontokban, és jogerősen 1 év 6 hónap szabadságvesztésre ítélték 2 évre felfüggesztve. Bár az ítéletet elszigetelt ügyben hozták, szimbolikus jelentőséggel bír, hiszen a megállapításokból kiderül, hogy a letartóztatottak számottevő része vált a funkcionáriusok erőszakának áldozatává (nem beszélve az általuk hangoztatott fenyegetésekről).

A jogerős ítélettel végződő fenti eset csaknem 100 hasonló esemény alapján összegyűjtött bizonyító erejű anyag aprólékos vizsgálatának és elemzésének az eredménye. A vizsgálat során levéltári dokumentumokat gyűjtöttek be, elemezték a funkcionáriusok személyi anyagát, kihallgatták a sértetteket, megmutatva nekik a potenciális elkövetők fényképeit tartalmazó tablókat, vagy kihallgatták a legközelebbi hozzátartozókat (ha a sértettek már nem éltek). Eddig csak ebben az egy esetben sikerült összegyűjteni azokat a megfelelő bizonyítékokat, amelyek sikerrel tették lehetővé az ügy lezárását a bíróságon. Az események résztvevői ellen elkövetett bántalmazások vizsgálata azonban nem zárult le. Tovább folytatják – a további felderítés szükségességének függvényében – az események után letartóztatott vagy kihallgatott személyekre vonatkozóan.

A fenti nyomozás sajátosságait leírva, nem hagyhatjuk figyelmen kívül azokat a nehézségeket, amelyekkel találkozunk. A legnagyobb gondot természetesen a különböző levéltárakban szétszórt archív anyagok felkutatása, a szemtanúk, sértettek és a potenciális elkövetők elhalálozása jelenti, valamint – a dolgok rendjéből adódóan – a tanúk egyre halványabb emlékezete 1956-os élményeikre. Emellett felvetődik az emlékek tudatalatti megváltozása, sőt, időnként az olyan szándékos meseszövés lehetősége, ami mellékvágányra tereli a nyomozást, vagy éppenséggel hamis tanúvallomásokat eredményez. Ilyen volt pl. egy volt állambiztonsági funkcionárius esete, aki jelen volt és a többiekkel együtt aktívan tevékenykedett a poznańi Vajdasági Állambiztonsági Hivatal ostrom alá vett épületében 1956. 06. 28-án, de ezt a tényt következetesen tagadta.

A fentiekkel kapcsolatban, a jelen nyomozáshoz mellékelt anyagok alapján a Bydgoszcz-Dél Kerületi Ügyészség az Állambiztonsági Hivatal volt funkcionáriusa ellen a Btk. 233. törvénycikk 1. § értelmében feljelentést tett, aminek következtében a Bydgoszcz Kerületi Bíróság a vádlottra pénzbüntetést szabott ki.

Az ügy sok szálon futó és bonyolult volta, valamit a potenciális sértettek száma miatt, amit akkor is meg kell állapítani az ügy valamennyi körülményeivel együtt, ha már a potenciális elkövetők nem élnek, egyelőre ismeretlen a nyomozás lezárásának időpontja. Ugyanakkor a fentiek megállapítása a Lengyel Nemzet Ellen Elkövetett Bűnöket Üldöző Bizottság Poznańi Részlege ügyészének egyik fontos feladata, illetve következik a Nemzeti Emlékezet Intézetéről szóló törvényből.

Az 1956-ban fogvatartott és letartóztatott személyek (amiről fentebb már szóltunk), valamint az események tanúinak kihallgatásán kívül, amely tanúk megállapítása levéltári archív anyagok segítségével történik, a vizsgálat jelenleg az események idején megsebesült személyek felkutatására és (haláluk esetén hozzátartozóik) kihallgatására irányul. A vizsgálatnak ez a szakasza igen előrehaladott stádiumban van.

A vége felé közeledik a vizsgálatnak az a szála is, amely az eseményekben résztvevő katonák iránti esetleges megtorlásokat gombolyítja fel. Ahogy az idevágó archív anyagok, tanúvallomások, illetve a folyamatosan szerzett információk mutatják, kijelenthetjük, hogy nincs alapja annak a feltételezésnek, miszerint akár egyetlen katonát is elítélt volna a bíróság az események során tanúsított, az akkori hatalom szemszögéből nézve „nem megfelelő” viselkedés miatt. Elkezdődött ugyan néhány ilyen irányú vizsgálat, de valamennyit berekesztették. Behatóan megvizsgálták annak a katonának az esetét, aki 1956. 06. 28-án állítólag megtagadta a tüntetők elleni tűzparancsot (illetve nem adta tovább a parancsot beosztottjainak), amiért 3 év börtönre ítélték. Az ellene folytatott büntetőügy aktái arról tanúskodnak, hogy bár 1957-ben valóban elítélték az említett szabadságvesztésre, de olyan, politikai színezetet nélkülöző tettekért, amit Poznańon kívül követett el, teljesen függetlenül az akkori eseményektől, sőt, nem is azok idején. Mi több, az egység, amelyben az említett személy akkor sorkatonai szolgálatot teljesített, egyáltalán nem vett részt a poznańi tüntetés leverésében. Az említett volt katonát az utóbbi időben tanúként kihallgatták. Azt vallotta, hogy semmilyen szerepe nem volt az 1956-os Poznańi Június eseményeiben.

Azt, hogy semmi nem erősítette meg azt a feltevést, miszerint a tüntetők elleni tűzparancsot vagy más utasítást megtagadó katonákat agyonlőttek volna, már korábban említettük.

A vizsgálatok legutóbbi esztendejében kiemelt figyelmet fordítottak a külföldiek széles értelemben vett részvételére az eseményekben. Ennek keretében hallgatták meg például az eseményekben megsebesült, 1936-tól Lengyelországban élő bolgár állampolgár leányát, valamint igyekeztek kideríteni, milyen körülmények közt sebesült meg egy mindeddig ismeretlen izraeli állampolgár. Lehetséges, hogy a további vizsgálatok irányát e területen is befolyásolni fogja a nagy mennyiségű archív dokumentumok elemzése. Az ez irányú kutatásoknak – más tevékenységek mellett – az a céljuk, hogy az eseményekben szereplő külföldiek részvételének valamennyi aspektusára fény derüljön. Például, hogy milyen segítséget nyújtottak a tüntetőknek az események idején, milyen módon filmezték vagy fényképezték a megmozdulások menetét. E kutatások eredménye befolyásolhatja a már összegyűjtött anyagokból leszűrt megállapításokat, valamint a Dániától kért nemzetközi jogi segítség tartalmát.

Végezetül ismét le kell szögezni, hogy kérjük a sértetteket, vagy a jelen ügyben lényeges ismeretekkel rendelkező személyeket, akiket eddig nem hallgattak ki, hogy vegyék fel a kapcsolatot a helyi területi szervezettel: a Lengyel Nemzet Ellen Elkövetett Bűnöket Üldöző Bizottság Poznańi Részlege, 61-487 Poznań, ul. Rolna 45a; tel.: +48 61 835 6906.

Tagi:
A
A+
A++
Print
PDF
Send to Your friend
Back