Agnieszka Łuczak

 

Hazai sajtókommentárok az 1956-os Poznańi Júniusról és fogadtatásuk Nagy-Lengyelországban

 

Az 1950-es évek Lengyelországában kialakított -a Lengyel Egyesült Munkáspárt vezetésének teljes mértékben alárendelt -sajtóigazgatási és ellenőrzési rendszer a hatalom gyakorlásának egyik lényeges eszköze volt. A sajtó és a rádió a társadalom tudatos dezinformálását és a valóság eltorzítását szolgálta. Hozzá kell tennünk, hogy az újságírókat gondos szelekciónak vetették alá. Ezért nem csodálkozhatunk azon, hogy az újságíró-társadalomban tapasztalható enyhülő légkör ellenére az 1956 júniusi sajtóban alig találunk a poznańi munkások elkeseredéséről és az egyre növekvő feszültségről szóló beszámolókat.

A poznańi megmozdulások másnapján megjelent újságok olyan kommentárokat közöltek, amelyek egybeestek azzal a hivatalos állásfoglalással, amit Józef Cyrankiewicz miniszterelnök fogalmazott meg a Poznań lakosaihoz címzett rádióbeszédében. Az események értékelésének másik irányelvét az a gyászbeszéd tartalmazta, amit Edward Gierek, a LEMP Központi Bizottságának titkára mondott el a csaknem húsz, kiválasztott poznańi áldozat temetési szertartásán. Az események ugyanilyen interpretációját tükrözte a LEMP KB 1956. június 28-án kelt levele, amelyet az összes pártbizottságnak megküldtek.

Eszerint a tüntetések és az utcai zavargások a rendszer ellenségei által „alaposan előkészített provokációs és diverzáns akció” eredményeként következtek be. A poznańiak örökre megjegyezték „a munkásosztály érdekében levágott kézről” szóló szavakat. A beszédet követő napon sok ember tüntetően a ruhája alá rejtett kézzel járt a városban. Az első hivatalos sajtóhíreket a társadalom bizalmatlanul és felháborodva fogadta. 1956 júliusában és augusztusában a poznańi lázadás lett a beszélgetések és a viták vezető témája szerte az országban, ugyanakkor villámgyorsan nemzeti legendává is vált. Az állami tájékoztatás monopóliumának megtörését jelentették a szórólapok és feliratok, amelyek minden lehetséges helyen felbukkantak, ahol esély mutatkozott arra, hogy elolvassák azokat. A szólásszabadság és a nyílt össznépi vita lehetőségének hiányában az effajta független információáramlás volt a társadalmi kommunikáció egyetlen módja. A lakosság reakciója nem is lehetett más, mint az elkeseredés, valamint egyre több szóbeszéd és pletyka terjesztése a Poznańi Júniusról.

A poznańi „provokáció” kategorikus elítélése a sajtóban nagyjából egy héttel az események után kezdett megváltozni. Július 6-án a párt központi lapjában, a Trybuna Luduban jelent meg Krzysztof Wolicki „Az első következtetések” című írása. A poznańi eseményeket elemezve a szerző szakított a kötelező interpretációs sémával. Hangsúlyozta a lázadás két áramlatának létét, szerinte az egyik a munkások elégedetlensége és elkeseredése, a másik pedig a néphatalom elleni ellenséges fellépés. Bírálta a LEMP poznańi Vajdasági Pártbizottságát is „messzemenő passzivitása miatt, illetve mert az események mögött kullogott”. A poznańi napilapok is közölték Wolicki cikkét, ami innentől kezdve az események új verziójává vált a sajtókommentárok közt.

A poznańi „fekete csütörtök” két áramlatának elméletét főleg az országos hetilapok képviselték, hozzávetőleg az eseményeket követő második héttől. Szembeszökő minden cikk azonos hangneme, ami megerősíti azt a meggyőződést, hogy nem az egyes újságírók személyes véleményéről van szó, hanem továbbra is a hatalom által megszabott hivatalos irányvonalhoz igazították a tényeket.

Azt a megközelítést, hogy a Poznańi Júniust két áramlat határozta meg, hivatalosan Edward Ochab, a LEMP KB első titkára fejtette ki pártja VII. plénumán 1956. július 18-án, tehát három héttel a történtek után. A Poznańi Június problematikája akkor tért vissza megint a sajtóba, amikor megindult a lázadásban való részvétellel vádolt személyek pereinek előkészítése, aminek hatására módosították a két áramlat elméletét. Leszögezték, hogy a poznańi tragédiát két részre kell bontani, a békés irányzatra a munkások részvételével valamint a huligánok és banditák destruktív cselekedeteivel leírható eseménysorra. Ebben a helyzetben büntetőjogi felelősségre vonásra azok a személyek számíthattak, akiknek tetteit a második irányzathoz sorolták.

A Poznańi Június megítélésének újabb hivatalos átértelmezése az ősszel megválasztott új pártvezető, Władysław Gomułka hatalomra kerülésével következett be, a LEMP KB VIII. plénumán elmondott beszédével (1956. október 21.). De ez az újfajta szemlélet gyorsan elmerült a számos szabadságkövetelés sodrában, melyek képviseletében és közzétételében a hazai sajtó kiemelt szerepet játszott októberben.

Az 1956-os megmozdulások ügye hivatalosan utoljára Gomułkának a Cegielski Fémművek dolgozóival való találkozóján bukkant fel 1957. június 5-én. A lengyel pártvezető akkor mondta el emlékezetes szavait, miszerint „borítsuk a hallgatás gyászleplét” az eseményekre. 1957-ben a „fekete csütörtök” első évfordulójának megemlékezései nagyon szerények voltak, egyúttal a lengyel kommunista hatalom huszonöt évre sikeresen bevonta azzal a bizonyos lepellel a Poznańi Júniust.

Tagi:
A
A+
A++
Print
PDF
Send to Your friend
Back