Eugenia R. Dabertowa

 

Megemlékezések az 1956-os Poznańi Június évfordulóin Poznańban

 

Az 1956-os Poznańi Június nyilvános megemlékezéseit elsőként kérte számon a fiatal poznańi értelmiség ,,Wyboje” című lapja, amely az októberi enyhülés hullámain jött létre. Felajánlották, hogy emlékművet állítanak a nagylengyelországiak 1939. évi harcának, a hitleri okkupáció áldozatainak megörökítésére, és „a poznańi munkásosztály kétségbeesett és tragikus június 28-i felkelésének”. (,,Wyboje” 1956. 5. szám) Ezeknek az eseményeknek a megörökítésére akkor nem került sor, mivel a hatóságok igyekeztek eltüntetni a munkáslázadás nyomait, és elindították 1956. nyilvános elfeledési folyamatát Poznańban. Az események évfordulóján a megemlékezések alatt (1957.) Władysław Gomułka hivatalos beszédében a Poznańi Júniust „a hallgatás leplével vonta be”.

A közösség azonban megőrizte Június emlékét, bár nem teljes, inkább szimbolikus formában. A családok megőrizték az áldozatok tárgyait: átlőtt ruhákat, a testekből kivett golyókat, vérrel befröcskölt apróságokat, fényképeket. Néhányan, többek között dr. Aleksander Ziemkowski (link az életrajzi adatokhoz és a fényképhez) arra törekedtek, hogy az „igazságot bizonyítsák” -gyűjtötték a résztvevők beszámolóit, kutattak a plébániák archívumaiban, a kórházak és temetők dokumentációjában, hogy elkészítsék az áldozatok listáját. A 70-es években egyre bátrabban ápolták az áldozatok emlékét. Sírjaikat felkereste néhány ellenzéki, évfordulós miséket szerveztek. Húsz-harminc személy vett részt rajtuk, jegyezte meg Stanisław Barańczak (S. Barańczak, Cztery Czerwce, ,,Środowisko” 1981/7.). 1980 júniusában a Grunwaldzka utcai templomban tartott istentisztelet után egy tízfős csoport Junikowóba ment a temetőbe Romek Strzałkowski sírjához. Szintén akkor emlékeztek a szentmise résztvevői a Mezítlábas Karmeliták templomában, amelyen Lech Dymarski visszaemlékezése szerint (K. Chwaliszewski (ps.), Rocznice, „Obserwator Wielkopolski” 1984/82.) körülbelül 200 személy vett részt. A mise résztvevői ezután megpróbáltak közösen átmenni a Citadellára, ahol szintén Június hősei nyugszanak. Mozgósították ellenük a rendfenntartó erőket.

Az 1956-os Poznańi Június első nyilvános megemlékezéseire csak a „Szolidaritás” NSZZ megalakulását követően kerülhetett sor. A szerveződő szabad szakszervezet tagjainak egyik első kezdeményezése volt Poznańban a 25 évvel azelőtti eseményeket megörökítő emlékmű felállításának terve. Említették a Városi Közlekedési Vállalat augusztusi sztrájkja alatt, de a tervet hivatalosan dr. Roman Schefke, a Poznańi Agrártudományi Egyetem dolgozója jelentette be a „Szolidaritás” NSZZ Üzemközi Alapító Bizottságának ülésén 1980. IX. 10-én az Iparkamaránál. Hamarosan felállították az 1956-os Poznańi Június Emlékműve Építésének Társadalmi Bizottságát, Roman Brandstaetter íróval az élén. Az emlékmű alakját a poznańi társadalom kényszerítette ki, amely elvetette a verseny során kiválasztott tervet. Azt akarták, hogy a lengyel szabadságküzdelmek egyértelmű és monumentális szimbóluma legyen. Az emlékművet Adam Graczyk és Włodzimierz Wojciechowski tervezte, a poznańi munkások alkotása volt (főleg a H. Cegielski Fémipari Üzemekből), a felállítását pedig a város lakói pártfogolták. Teljes egészében közadakozásból finanszírozták, a leleplezése 1981. VI. 28-án nemzeti ünneppé vált, amelyen körülbelül 200 ezer ember vett részt egész Lengyelországból. Emléktáblák elhelyezése egészítette ki az évfordulós megemlékezéseket a poznańi Csütörtök eseményeivel kapcsolatos különleges helyeken. Ezen kívül kiadták az első monográfiát Az 1956-os Poznańi Június címmel Jarosław Maciejewski és Zofia Trojanowiczowa szerkesztésében.

Az emlékmű garancia arra, hogy már „soha többet nem fog lőni a lengyel lengyelre”, kihívás volt, kiáltás a szabadságért. Ezért gyülekeztek mellette a hadiállapot bevezetése ellen tiltakozó emberek 1981. XII. 13-án. Az emlékmű az emlékezet és az ellenállás szimbólumává vált, a körülötte levő hely pedig a szabad lengyelek területévé. Itt fejezték ki tiltakozásukat „szocialistaellenes” jelszavak skandálásával, hazafias dalok éneklésével, imádságokkal, mécses-gyújtással, virágok elhelyezésével. A hatóságok ezért „internálták” az emlékművet, megtiltották, hogy a közelébe menjenek, járművekkel és járőrökkel vették körül, akik igazoltatták és megállították azokat, akik odamentek az emlékműhöz. A poznańiaknak pedig makacsul kitűzött célpontjuk volt az ellenzék által évente szervezett megemlékezéseken, a gyakori megtorlások ellenére. A Poznańi Júniusról írtak a földalatti újságok, emlékeztettek rá a plakátok, képeslapok, szórólapok, sokszorosított versek, emlékbélyegek és az előadások a templomban, illegális kiállítások és ünnepségek. A Poznańi Júniusról szóló információk különös intenzitása kísérte az események 30. évfordulóját, amit a földalatti szolidaritási mozgalom készített elő. 1986-ban egész hónapban előadások folytak Poznań tizenhét templomában; öt információs-művészeti kiállítást nyitottak meg (köztük egy hazait); húsvéti szent három nap idején (istentiszteletek, előadások, költői estek) a Domonkos rendnél, hazai oktatók és művészek is részt vettek. A jubileum napján a központi megemlékezések a Fájdalmas Szűzanya templomban zajlottak (Łazarz) egész Lengyelországból érkezett delegációk részvételével. A szentmisét 56 Júniusáról szóló irodalmi- és dokumentumszövegekből összeállított ünnepi program előzte meg, az istentiszteletet követően pedig a Nyolcadik Színház művészei különleges programot mutattak be.

Tagi:
A
A+
A++
Print
PDF
Send to Your friend
Back